18.rész

Miközben sétáltam elgondolkoztam rajta, hogy Luke vajon mit csinálhat. Gondolom jól élvezheti más lány társaságát. Leültem egy közelben lévő padra. Bámultam magam elé. Láttam, hogy le ül mellém valaki. Hát az a valaki nem volt más mint: Luke. Fel akartam állni, de ő megfogta a csuklóm és visszahúzott. 
-Várj!
-Mire várjak? Mondd mire! mondtam sírva.
-Nincs semmi baj! ölelt meg.
-De van! Az a baj pedig te vagy! ordítottam vele.
A hangom töltötte be a szinte üres utcákat. Luke nem szólt semmit csak nézte ahogy egyre több könny gördül le az arcomon. 
-Figyelj! Én nagyon szeretlek és soha, de soha nem lennék képes neked ártani. mondta a szemembe Luke.
-De már ártottál  azzal is, hogy megismertelek. zuhogtak a könnyeim. 
Legszívesebben futottam volna ki a világból, de arra sem volt erőm, hogy haza gyalogoljak. Ezt Luke is észre vette. Ölébe vett és úgy indultunk útnak. Miközben sétáltunk nem bírtam megállni, hogy ne nézzek bele Luke gyönyörű szemeibe. A többi erőmet is elvesztettem. Nem bírtam tovább közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam. Luke először meglepődött, de hamar vissza csókolt. Letett és úgy faltuk tovább egymás ajkait. Amikor elváltunk Luke rám kacsintott.

-Imádlak! ölelt meg Luke.
-Én is szeretlek! Sajnálom ait az előbb a fejedhez vágtam. mondtam a könnyeimmel küszködve.
-Semmi baj! Sokszor meg kaptam már tőled!
-Anyáék nincsenek itthon. Alszol velem? kérdeztem csillogó szemekkel.
-Persze kicsim! mondta mosolyogva.
-Kicsim? vontam fel a szemöldököm.
-Igen! De ezt csak neked mondtam először és te leszel az utolsó akinek ezeket a szavakat fogom mondani mert örökre az enyém leszel. mondta komolyan.
-De ez tuti biztos? kérdeztem mosolyogva.
-Biztos!
Be mentünk a házba és együtt megfürödtünk. Be mentünk a szobámba hozzá bújtam Luke-hoz és így aludtunk el.