Epilógus és köszönet nyilvánítás

(zene)
2 év múlva:
1 éve, hogy összeházasodtunk és Zoe is 2 éves lett. Hát nem sokára pedig érkezik a kistestvére. Aki kisfiú lesz és már a nevét is kitaláltuk. Igaz nem kellett sokat gondolkodnunk. Ő is Luke lesz pont mint az apukája. Remélem ugyan olyan csodás ember is lesz. 
-Na min gondolkozik Mrs. Hemmings?-ült le mellém Luke. 
-Hogy milyen szerencsés vagyok magával Mr. Hemmings!-bújtam hozzá.
-Remélem tényleg jó apa leszek és vagyok!-simított végig a hasamon és rá nézett a lányunkra.
-Apa te nagyon jó vagy!-ölelte meg Zoe az apját.
Én csak mosolyogva néztem őket. Ennél jobb családot nem is kíván hatnék.

Ez lett volna az epilógus. És hát köszönetet szeretnék mondani aki nélkül ez a blog se jött volna létre az nem más mint Szabó Réka! És még egyszer boldog szülinapot! 

Ő nélküle senki lennék és nem tartanék itt! Imádlak te nő!

35.rész

(zene)

Na hát ez is eljött! Ez a blog utolsó része és ez után pedig hozni fogom az epilógust. 

Reggel Zoe sírására ébredtünk fel. Oda mentem hozzá kivettem a kiságyból és felvettem. Megetettem és megbüfiztettem. Vissza tettem a kiságyába. Mikor megfordultam Luke már nem volt az ágyunkon ezért kimentem a szobából egyenesen le a nappaliba. És ott nézte a Pokémont. Ezért imádom én ezt a srácot mert 19 évesen 12 éves esze van. Leültem mellé. Láttam, hogy a kezébe egy kis dobozkát szorongat. Lehet, hogy megkéri a kezem? Jézusom mire gondolok én. Épp fel akartam állni amikor vissza húzott és az egyik legédesebb mosolyát küldte felém.

Letérdelt elém.

-Martina Stoessel hozzám jössz feleségül?

-Igen!-feleltem meghatódottan.

Felhúzta az ujjamra a gyűrűt. És megcsókolt.

Egy változás van, hogy holnap tudom csak hozni az epilógust!

34.rész

(zene)
Reggel Zoe keserves sírására ébredtünk. Oda mentem hozzá óvatosan kivettem és rá raktam a pelenkázóra. Kicseréltem a pelenkáját és felöltöztettem. Aztán én is felöltöztem. Luke otthon maradt mert jöttek át a többiek próbálni. 
-Akkor mi megyünk sétálni!-csókoltam meg Luke-t.
-De vigyázzatok!-simította meg Zoe arcát.
-Igen is!-nevettem el magam.
-De most komolyan mondtam!-nézett rám komolyan.

Biccentettem egyet, hogy értem. Elindultunk a park felé. Ahol kibékültünk Luke-al. Sok emlék fűz ehhez a helyhez. Le ültem a padra és a kislányomat néztem aki rám meresztette a gyönyörű kék szemeit amit az apukájától örökölt. Közben leült mellém egy ribanc kinézetű lány. 
-Te vagy Luke barátnője?-kérdezte a nyávogó hangján.
-Igen!-feleltem.
-Tegnap vele feküdtem le!-nevetett.
-Már megbocsáss, de tegnap hoztuk haza a kislányunkat!-mutattam a babakocsira és fel álltam. 
Azon gondolkoztam miközben néztem az alvó kislányomat, hogy ő lehet a volt barátnője.

Akkor egyáltalán nincs ízlése, ha előttem ilyen lányokkal volt együtt. Mikor haza értünk óvatosan kivettem Zoe-t a baba kocsiból, hogy fel ne ébredjen. 

33.rész

(zene)
Ma visszük haza Zoe-t. Már nagyon várjuk a srácok reakcióját. Ugyanis ők nem tudták, hogy kislányunk lesz. Amikor beléptünk az ajtón mindenki megrohamozott minket. Szegényem már nagyon fázott ezért kivettem a babahordozóból és felvittem a jó meleg szobájába. Betettem a kiságyába. Közben hallottam, hogy jönnek fel a többiek is.
-Na és milyen volt a szüléskor Martina?-kérdezte Mike.
-Hát eléggé vicces!-nevette el magát Luke.

Én pedig kimentem a szobából.
-Kíváncsi lennék, hogy ti ki-e bírnátok!-kacsintottam rájuk.
Luke hátulról átkarolt.
-Tudod, hogy szeretlek!-súgta a fülembe.
-Ne nyalizz nekem! Mondtam, hogy nekem nem jön be!-fordultam vele szembe.
Ő meg csak bambán nézett rám. Én pedig ott hagytam őket és lementem a nappaliba. Bekapcsoltam a tévét és valami normális csatornát kerestem. De sajnos nem találtam semmit sem. Ezért kénytelen voltam valami mást csinálni. Csak azt nem tudtam, hogy mit. A srácokhoz tuti, hogy nem megyek vissza. Nem sokára lejött Luke. Én pedig próbáltam el menni előle, de sajnos nem jött össze.
-Most mi a baj?-húzott közelebb magához.
-Semmi!-fordítottam el a fejem.
-Tudod, hogy csak hülyéskedünk!-nyomott egy puszit az arcomra.
-Tudom! Csak így egy elefántnak érzem magam!-mutattam végig a testemen.
-Pedig nem vagy az! Még mindig gyönyörű vagy!-csókolt meg.
Ezektől a mondataitól mindig nagyobb lesz az önbizalmam.

32.rész

(zene)
9 hónappal később:
Reggel rettentő has fájásra ébredtem és, hogy valami folyik a lábam között. Lenéztem és rájöttem, hogy elfolyt a magzat vizem. Lementem a srácokhoz.
-Srácok! Jön a baba!-fogtam a hasam.
Luke felkapott menyasszony pózba és úgy vitt ki a kocsihoz. Berakott és ő is beszállt. Beindította a motort és rátaposott a gázra. Hamar be is értünk a kórházba. Ott eltereltek minket egy szobába. Luke lerakott az ágyra és nyomott egy puszit az izzadt homlokomra.
-Imádlak! És őt is!-mutatott a hasamra.
Én csak egy mosolyt erőltettem magamra.
-Na akkor lássunk hozzá!-lépett be az orvos.
Luke biztatóan rám mosolygott. 

-Nyomjon egyet!-utasított az orvos.
Én így is tettem.
-Na még kettőt!
Nyomtam még kettőt és megszületett a kislányunk. 
-Na és mi lesz a neve?-kérdezte a nővér.
-Zoe Hemmings!-feleltük egyszerre. 
Még egy kicsit gyönyörködtünk Zoe-ban aztán be raktam a mellettem lévő kiságyba.

31.rész

(zene)
Ma úgy keltem, hogy elfogom tudni mondani anyuéknak a pocakomba lévő kicsit és, hogy kirúgta az egyetemről. Felöltöztem és megcsináltam a reggeli rutinomat. Lementem a srácokhoz.
-Helló Martina!-köszöntek egyszerre.
-Sziasztok!-erőltettem magamra egy mosolyt.
Luke látta rajtam, hogy ideges vagyok ezért oda jött hozzám és összekulcsolta az ujjait a derekamon.
-Nem lesz semmi baj édesem!-csókolt meg.
Én csak a fejemet a mellkasába fúrtam. Még így maradtunk 5 percig aztán én elindultam. Nem laktak messze anyáék szóval 2 perc séta után oda is értem. Amikor az ajtó elé értem nagy levegőt vettem és benyitottam. Anya ott ült a konyhába apám persze nem volt otthon mert dolgozott. 
-Szia anya!-köszöntem mosolyogva.
-Szia kicsim!-ölelt meg anya.
-Mondanom kell valamit vagyis két dolgot kell mondanom.-mondtam el egy levegővel.
-Mondd!-ült le.
-Az első az, hogy terhes vagyok.-néztem anyára félve.
-Ez remek hír! És mi a másik?-mosolygott.
-Az, hogy kirúgtak az egyetemről.
-Tessék! Miért?-kérdezte idegesen.
-Mert nem jártam be!-feleltem nemes egyszerűséggel.
Ő csak ki kerekedett szemekkel nézett rám és elküldött a házból. Örömmel léptem ki az ajtón. Rá jöttem, hogy nekem ott többet nincs keresni valóm. Mondjuk ki tartaná el a terhes lányát aki még iskolába se jár? Erre a válasz az, hogy senki.

30.rész

(zene)
Hallottam, hogy valaki kopog az ajtón. Lassan oda sétáltam és kinyitottam. Luke állt előttem. Hátrébb léptem, hogy betudjon jönni a szobába.
-Te sírtál?-kérdezte ijedten.
-Igen!-szipogtam.
-Gyere ide!-ölelt meg.
A karjaiban biztonságban érzem magam. Annyi veszekedés után is szeretem. Azt hiszem ezt hívják igaz szerelemnek. 
-Szeretlek!-bújtam még jobban hozzá.
-Én is!-puszilt bele a hajamba. 
Ki bújtam a biztonságot nyújtó karjaiból. Szinte egy szál semmibe ott álltam előtte.

Jó nem vagyok szégyellős főleg nem a gyermekem apja előtt. 
-Most mit fogsz csinálni?-nézett mélyen a szemembe.
-Fogalmam sincs!-bámultam a földet. 
Összekulcsolta az ujjainkat és lementünk a többiekhez. Ők csak nagy szemekkel néztek rám. Mindegyikük oda jött és egyesével megöleltek. Kicsit már jobban éreztem magam. Csak azt nem tudom, hogy hogyan mondom ezt el anyáéknak. Méghozzá 2 dolgot kell nekik elmondanom. Holnap el is megyek hozzájuk.